2017. április 9., vasárnap

A gyógyulás útja

A gyógyulás számomra egy több síkon értelmezett fogalom.
Mint minden ez is időt, türelmet és tiszteletet kíván tőlünk. Alázatot, hogy végig tudjuk járni az utat, melyen megtaláljuk újra önmagunk egységét.
De mi is az az gyógyulás?
A gyógyulás nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy testi panaszok, tünetek végérvényesen eltűnnek. Gyakran tapasztalom, hogy a hozzám érkezők egy bizonyos panasszal érkeznek hozzám, a kezelések folyamán, a terápia alatt  többsíkú gyógyulást élnek meg. Sok minden változik meg az életükben, fordul jóra, mely élmények mellett a kezdeti probléma elenyészőnek tűnik az elért változásokhoz képest.
Hogyan is lehet ez?
Arról már írtam, hogy craniosacralis rendszerünk, mit a szervezet önálló rendszere közvetlen összeköttetésben van a légzési és keringési rendszerünkkel is. Mit jelent ez a gyakorlatban?
A közvetlen kapcsolódásuknak köszönhetően testünket érintő változások komplexen indulnak  be és valósulnak meg. Az akut panasz kellemetlenségének csökkenése mellett elmondható, hogy javul a közérzet, a fizikai és pszichikai terhelhetőség nő, nyugodtabb, kiegyensúlyozott állapotba kerül a kezelt személy. Javul például emésztés, kiválasztás működése. Sokszor olyan panaszok  szűnnek meg- fokozott izzadás, vagy hosszú ideje krónikus aranyeres panaszok - amelyek jelenlétéről nem is beszéltünk korábban.
Egy biztos, mindehhez idő kell és türelem. A gyógyulás pedig mindig az egyénben megy végbe, ő az, illetve az ö öngyógyító folyamatai teszik lehetővé azt a fokú gyógyulást, amit a test és az elme megenged. Igen, az elme nagy szerepet játszik a gyógyulásban. Az elme arra esküdött fel, hogy akadályokat gördítsen utunkba, ezzel elbizonytalanítva minket. Egy hosszú évek óta tartó, az egészségestől eltérő állapotban- jó példa erre a migrén és a sérvek- az egyén már annyira hozzászokik a fájdalom jelenlétéhez, annak jelentkezésének folyamatához, hogy mikor már csekély fájdalomra utaló érzetek vannak a testében egyszerre bekapcsol az elme jajkiáltása: megint migrénem lesz, becsípődik a derekam, kiújul a sérvem.....ezekkel pedig belekerül egy körforgásba és mivel minden gondolatát és pillanatát az teszi ki, hogy arra koncentrál, vajon lesz -e annyira akut a probléma, saját magának generálja a szimptómákat, energiát adva azok működésbe lépéséhez. Persze tudom, nem könnyű ezeket a gondolatokat féken tartani, de megéri, csak egyszer kell átlépni a küszöböt, beleállni a problémába és megoldani azt. Én is éltem fájdalommal, tapasztaltam, sok mindent, de egyet elmondhatok, ez minden esetben így működik. 
... 
Az én olvasatomban a gyógyulásnak, így a problémáknak is négy szintje van: fizikai, emocionális, mentális, spirituális. Minél több negatív érzelem (félelem, pánik, fájdalom, szorongás...) és abban eltöltött idő párosul a betegséghez annál hosszabb az út a gyógyuláshoz, mert meg kell történnnie először minden más sikon is ahhoz, hogy a gyógyulás fizikailag is létrejöhessen.
Természetesen az is gyakran előfordul, hogy testi problémák, főleg akut, így elsősorban a fizikai síkon zajló folyamatok (kar zsibbadás, "becsípődött" derék) pillanatok törtrésze alatt javulnak, szűnnek meg.

A gyógyulás útját minden esetben ti találjátok meg önmagatokban, én csak az eszközt adom meg hozzá, s mint lámpást tartva a kezemben vezetlek végig titeket az úton. Számomra a legnagyobb öröm, mikor kezelésről kezelésre haladva megtapasztalhatom veletek a bennetek létrejövő változást, azt hogy rugalmasabbak lesztek, nyugodtak, felszabadultak, életvidámak, örömmel, szeretettel telítődtök és ezt a külvilág is észreveszi. 


2017. április 3., hétfő

Gyerekek és a cranio



Minden gyermek individum, tanitó, csodálatos teremtmény. Magával ragadó az őszinteségük az életigenlésük és az amennyire a pillanatnak élnek. Míg mi felnőttek egy problémába bele süllyedünk netán napokig, hónapokig cipeljük azokat és a frusztációnkat addig a gyerekek felállnak, megrázzák magukat és továbbmennek. Gondoljunk csak bele abba, mikor járni tanulnak. Hányszor a földre huppannak, mégis minden alkalommal felállnak, pedig nem tudják, mi vár rájuk, még sosem jártak azelőtt... de érzik, hogy képesek rá és ez viszi, hajtja őket előre.
Mai rohanó világunkban sajnos egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy a gyermei ambíciókat már nagyon korán megnyirbálják. Nincs energia, idő arra hogy a társadalom egyéniségként tekintsen rájuk... sajnos... és ez már a születésnél elkezdődik.
Napjainkban a tudomány fejődésének köszönhetően megannyi eszköz áll a rendelkezésre, hogy a természet harmóniájába és ritmusába beavatkozzanak. Az idő szűke, a nyomás, a túlterhetség és még sorolhatnánk az okokat. Aztán előkerül az oxitocin, burokrepesztés, a programozott császár, az EDA, nyomás, húzás.... Mind következményekkel járhat. A magzat az anyaméhbe kiegyenlített nyomásviszonyok között boldogan fejlődik a saját maga ütemében.
Hogyan is hatnak  a gyermekre az előbb elmített beavatkozások? Minden olyan történés, amely a magzat normál nyomásviszonyait zavarja- stimulált méghösszehúzódásokkal, vagy a folyadékközeg nyomásának megváltozásával a gyermekre hatással lehet. Mikor burkot repesztenek, vagy a baba császárral születik, akkor abból a magzat testére egyenletes nyomást gyakoroló folyadéktípusú közegből hirtelen kerül ő kiszakításra. Ez olyan hatással van a testre, mint mikor egy slagból hirtelen nagy erősséggel bő vizet engedünk. Fizikai szinten ez a koponyacsontok elmozdulását eredményezheti. Bár ezek szinte nanomilliméter nagyságrendbe tartoznak mégis rendkívüli hatást gyakorolhatnak. A koponyacsontok közti rugalmas rostok teszik lehetővé, hogy a baba a szülőcsatornán áthaladhasson, de visszarendeződésük akadályba ütközhet. Ennek okán kisbaba sokat sír, hasfájós, nehezen alszik, nehezen szopik... A későbbiekben ezeket a gyerekeket béllyegzik idejekoránt túlpörgöttnek, viselkedési, magatartás, koncentráció zavarosnak, túl nagy mozgás igényűnek. Sok esetben a koponyán belüli nyomás a csontocskák elmozdulásának következtében annyira nagy, hogy a gyermek nem lel nyugalomra, folyamatosan mozognia, netán rágnia kell. Az a tapasztalat, hogy nagyon hamar reagálnak a kezelésekre. Pont amiatt, amennyire a jelenben élnek. Sokszor már az első kezelés után is visszacsatolás érkezik a szülőktől, hogy a gyermek mennyire nyugodt és ezt a tágabb környezetük és érzékeli, Kiegyensúlyozottabbak lesznek, jobban figyelnek,hisz megszűnik a belülről őrlő nyomás. A betegségek-krupp, hurutok, fül és arcüreggyulladás, törések....- lezajlásának segítésében és a regenerálódásban is nagy segítség a terápia.A közösségbe való beszoktatásnál -saját tapasztalatból kiindulva is- alkalmas a kicsi szorongásának oldására. A szervezet öngyógyító mechanizmusai stimmulálódnak és megtörténik a csoda :)

A fájdalom, a betegség a lélek segélykiáltása ...


“Ha valaki jó egészség után sóvárog, az embernek először meg kell kérdeznie magát, hogy készen áll-e arra, hogy megszüntesse a betegsége okait. Csak akkor lehetséges segíteni neki.” ( Hippokratész)

A betegségben testünk, mint életünk színpada szemünk és érzékeink előtt eleveníti meg lelkünk jajkiáltását, s ad egyben fejlődési lehetőséget a benne rejlő tanulási folyamat során az önMAGunkhoz vezető úton. Testünk a szimbólumok nyelvén szól hozzánk, eltántoríthatatlanul figyelmet követelve magának és ezzel élérve a befelé fordulást. A kórképek lelkünk elnyomott árnyoldalának kifejezeőeszközei, melyek arra sarkalnak minket, hogy figyelmet fordítsunk magunkra és következtetni engednek a történések mélyebb okára, felfedésére. az adott probléma célzott felismerése és feldolgozása elengedhetelenül fontos lépés a megoldáshoz.

Az elme és a test közötti kapcsolat nagyon erős, így a testre gyakorolt hatásai is mélyek lehetnek. Gondoljunk csak bele milyen érzés lenne, minden nap azt hallani a munkahelyünkön, hogy " nem vagy elég jó..."Lehet pozitív hozzáállásunk, és foglalkozhatunk közvetlenül a belső kihívásokkal javunkra fordítva azokat, vagy lehetünk negatívak, önpusztító gondolatokkal, és nem foglalkozva a belső problémáinkkal, talán még álcázzuk is ezeket a kérdéseket álpozitivitással és  benne ragadunk helyzetekben anélkül, hogy megtalálnánk az utat.  Mondok is egy példát, ami már biztos sokakat érintett: Az egyén a munkahelyén, a munkájában nagyon rosszul érzi magát, minden reggel úgy kel fel, hogy legszívesebben el sem menne dolgozni és alig várja már az ébredés pillanatában, hogy leteljen a munkaidő. Teils tele van rosszabbnál rosszabb gondolatokkal, melyek mint egy mókuskerék magávalragadják és generálja a további negatív gondolatokat. Először elkezd fájni a nyaka, a háta, a térde, zsibbadni a keze, fájni a feje...és folytathatnám a sort...Miért van ez? Önmagát kényszeríti bele nap mint nap és békjózza meg lelkét azzal, hogy megerőszakolva magát visszaáll nap mit nap a sorba. A testi tünetek pedig valójában lelkünk üzenetei, próbái arra, hogy történjen már valami változás. Úgy tudnám szemléltetni, mintha felcsapna egy nagy könyvet, mikor már nagyon elege van abból, hogy nem hallgatunk a belső hangra, a megérzéseinkre és ilyenkor válogat....hátfájdalom-nem, észre sem veszi, autóbaleset-ááá-nagyon durva- megvan gericsérv, az jó lesz, és csak megtörténik az ami kiköveteli a változást. Tettekben vagy hozzáállásban. A belső hang, ami at súgja változtass, lépj mindig tudja, hogy merre van az utunk és mi a következő lépés. Hiszen eltervezte azt...

Az érzelmeink és a tapasztalataink alapvetően energiák, és testünk sejtmemóriájában tárolhatók. Tapasztaltad már életed során, hogy az érzelmek nyomot vagy fájdalmat hagytak a tested bizonyos területein? Mintha még mindig éreznél valamit, ami megtörtént veled? Például mikor összeszorul a gyomrod és gombócot érzel a torkodban, ha nagy a nyomás?Valószínűleg azért, mert a tested ezen területén még mindig maradt a tapasztalatból felszabadult energia.